Egonak fotografikus memóriája van. Megjegyzi az összes tiltott dolog földrajzi koordinátáját, legyen az száraz kenyér, madáreleség, bot, komplett faág levelekkel, rommá száradt bármilyen szén alapú létforma. Neki minden áldott nap el kell mennie arra és be kell próbálkoznia, hátha ez lesz az ő szerencse napja és végre engedik mindezt a szájába venni. Ő még nem tudja, hogy nem lesz ilyen nap, de a remény hal meg utoljára. Kedden itthon voltunk mindannyian, mert Tina államvizsgázott, nekem meg felügyelni  kellett a gyereket, hogy lehetőség szerint a háttérben ne ő mórikálja magát, pisiljen, kakáljon, rajcsűrözzön, vagy ilyesmi. Ehelyett bevonultunk a hálóba, eldőlt, mint a liszteszsák és kb annyi volt a feladatom, hogy kicsit átmozgassam a kis testét, amikor már úgy horkolt, hogy felpöndörödött a tapéta, mert az csúnyán be tud hallatszani webkamerán.

Mivel már kritikus volt a kakahelyzet, így a közepesen drasztikus megoldás keretében elkezdtük apránként átszoktatni egy másik tápra. A gyártó ugyan az, de azt olvastuk, hogy az eddigi kaja több kutyusnál is okozott jelentős széklethígulást idősebb korban, ellenben ugyan ezen helyeken javaslatot is tettek arra, hogy mi lenne a jó irány. Kísérleti jelleggel vettünk egy kilós kiszerelést és elkezdtük vegyíteni a régi táppal, hogy aztán szép fokozatosan növelve az adagot átszoktassuk az új cuccra. A kaka napok alatt jelentősen javult, visszaállt a régi jól meg szokott kis hurkákra, végre nem pudingkupacokat termel. Időközben meguntuk azt is, hogy a lakás úgy néz ki, mint egy hörcsögketrec alja, úgyhogy ünnepélyes keretek között elvettük az alomtálcát a vezetőségtől, felporszívóztunk és most már rend és tisztaság lesz örökre. Szombaton szinte egész napra egyedül hagytuk, kísérleti jelleggel pedig nem zártuk ki a konyhába, mert most már megérkezett a nyár, inkább legyen légkondi közelében, sicher, ami biztos. A nap jelentős részét alvással töltötte, gyakorlatilag lassan a koalák szintjén mozog, annyi különbséggel, hogy neki nem lóg a szájába a kaja a fáról, úgyhogy enni még fel kell kelni. Az egész napos semmittevést csak egy rövid kakával szakította meg, de sajnos azt sem sikerült a pelusra sikeríteni, inkább a párnahuzatba húzott hűtőmatracát gyalázta meg, gondolom érzetre kísértetiesen hasonlított a pelusra és félkómásan a világát nem szokta tudni, mindig a pareto optimális legegyszerűbb megoldást választotta, meg ugye a wc nagyon sokáig az ágya mellett volt. Ezer szerencse, hogy már nem könnyen kenhető a cucc, mint a legújabb Rama margarin, buli lett volna, ha abba még bele is pacsál és végigcsoszog a nappali szőnyegen, ami ugyan eleve barna, de így már mindenki együtt érezhetett volna a szőnyeggel, a szó legszorosabb értelmében. Viszont már nagy magabiztossággal tartogatja a pisit, a reggeli és esti séta alkalmával üríti a belső tartalmak jelentős részét, de persze még a lakásban is becsúszik hébe-hóba, mindent nem lehet egyszerre megtanulni, már így is fényévekkel az elvárások előtt jár. Mondjuk szófogadóbb lehetne néha, de már szét is rághatta volna mindenünket, úgyhogy lehetne sokkal rosszabb is.