Hétvégén Százhalombattán járőrözött a K9-es egység legfiatalabb tagja, Tináéknál volt céges sportnap, amire tekintve, hogy limitált létszámú a munkaközösség, érdemes volt elmenni, mert kiszúrják, ha valaki nincs ott. 30 perc volt autóval, szóval nem távolság, meg legalább Egonál így kipróbálhattuk, hogy hogyan bírja a nagyobb tömeget, Pesten csak tüntetéseken tudnánk ezt szimulálni, oda meg én se szívesen megyek. Kapott cuki céges nyakbavalót, csak hogy mindenki tudja ránézésre, hogy ő a kabalakutya, kapkodta a fejét egész nap, ment a sürgés-forgás körülötte. Volt vagy 100 ember, gyerekek, felnőttek, majd minden standon ment a bográcsozás, szóval sztenderd nyálcsorgatás üzemmód volt, fociztak, megőrült, hogy a labda nem lehet az övé, de ha valakinek fényképezőgép, vagy telefon villant a kezében, akkor ment a tündibündi nézés, meg a pózolás. Ennyi munkában nagyon hamar ki lehet ám merülni, úgyhogy pár óra múlva már kiterülve hűtötte magát a fűben, csak akkor kelt fel, ha odébb csúszott a bot, amit diszkréten emésztgetett. Persze néha, elkerülendő a túlhevülést, elvittük a kerti csaphoz, aztán telibe lett áztatva, ami után nem volt őszinte a mosolya, és megvolt az esély rá, hogy álmunkban átvágja a torkunkat, de azt ugye akkor és ott nehéz neki elmagyarázni, hogy mindez az ő érdekét szolgálja és tényleg jobban fogja érezni magát, ha kissé lehűtjük az egész testét. Bejött szurkolni a csarnokba is a gazdiknak, akik meggondolatlanul beneveztek asztalitenisz versenyre, miközben az elmúlt 15 évben egyikük kezében sem volt pingpong ütő, ami nagyon hamar meg is látszott, hiszen az első egyenes kieséses körben el is véreztünk mind a ketten. Pedig már nagyon építettem az életem végéig tartó havi járadékra az aranyérem után, de ez is bekerült a nyerek a lottón kategóriába.

Közben szép lassan tinédzser korba lépett Szimat kapitány, mindenkit megmászik és imitálja a megháglak akkor is gyakorlatsort. Mondjuk még nem rúzsozik közben (kan kutyások ismerik a szakkifejezést, a laikus macskásoknak mondom, hogy ilyenkor kitolja a cerkát a külső takaróelemek közül, mint amikor kitekered a rúzst), szóval nincs teljesen képben, hogy mit is kellene meg, hogyan. De persze honnan is tudná, a felvilágosító beszélgetést próbáljuk minél inkább kitolni, amúgy is homályosak az emlékképeim a méhecskékről, meg a virágokról, hogy arról ne is szóljak, hogy hónapokon belül le lesznek nyisszantva a golyók, feleslegesen már nem koptatnám a nyelvemet egy felvilágosító órára, érezze magát addig jól, még ha csak ilyen plátói is a szerelem a szuka kutyákkal és néha a kanokkal is. Nem válogatós, az már fix, az se baj, ha kétszer magasabb, csak lehessen valahogy fogást találni rajta, aztán mehet a csípő risza. Mi meg nem győzzük lerángatni a többi kutyáról és elmagyarázni neki, hogy fényes nappal ilyet nem illő csinálni, de igazából már a fényes szónál újra hegymászó pozícióban van, szóval kár belé a szó.