Múlt hétvégén éppen kétrét görnyedős epegörcsök közötti fetrengéssel töltöttem a vasárnapot, így nem igazán jutott időm megírni a blogot, inkább arra koncentráltam, hogy ne hányjam ki azt az egy kiflit és 3 darab kekszet, amit nagy nehezen sikerült magamba erőltetnem, hogy mégse a veséimet kezdjem el emészteni.

Ettől persze szép csendben zajlanak az események. Ego tizesedes lett, ha nem is rangban, de testsúlyban, sőt azóta közel 11 kilót kell cipelnünk a harmadik emeletről le, meg vissza. Lassan egy hónapja van vésztartalékként egy pelenka leterítve a konyhában, hátha baleset lenne, de csak egy nagyon kósza pisifolt éktelenkedik rajta, miközben egy hónappal ezelőtt nagyjából másfél naponta cserélni kellett, mert áttetszőre pisálta a kutya pillanatok alatt. Ehhez képest már nincs éjszakai mászkálás, reggelig tart minden kimenő tételt, ha nem vagyunk otthon átalussza a napot (mondjuk ilyenkor éjszaka meg gyakran semmit, aminek mi isszuk meg a levét, mert így mi sem pihenünk), megvárja míg hazaérünk és levisszük üríteni, plusz még egy kört az esti sétakor. Zabál, mint egy kis disznó még ebben a bazi nagy hőségben is, nagyon bevált az új táp is, ellenben a körömvágás témakörben komplett ellenállást épített ki, elég ha csak hasonlóan fogjuk meg ahhoz, mint amikor karomvágásra készülünk, máris tolja el magát, kapálózik, mindegy, csak valahogy szabaduljon a szorításból. Bazi erős, rá meg mégsem feküdhetek. Mi meg össze vagyunk karistolva, meg tele vagyunk lila foltokkal, amikor a kis testét lendületbe hozza, nagyot tud ám ütni becsapódáskor. Kijönnének a családvédelmisek, tuti engem vinnének el mandínerből, senki nem hinné el, hogy ez a tündibündi kiskutya okozza azokat a csúnya foltokat, biztos én iszok be esténként, és osztok ki pár tockost, ha valami nem tetszik. Ilyen nagy, jóvágású kutyussá vált az elmúlt 5 hónapban:

A régi tápot is sikerült lepasszolnunk a tesójának, mert ugye jól feltankoltunk a kajából, amikor leértékelés volt, majd 2 nappal később ki is derült, hogy vélelmezhetően nem igazán bírja a gyomra, úgyhogy nem ártana váltani, a tesójának meg nincs vele semmi gondja és így meg is lett az apropója, hogy végre találkozzanak, először mióta elhoztuk őt a tenyésztőtől. Norris kevésbé szocializált kiskutya, nem borultak egyből egymás nyakába, kellett némi idő, amíg felvette a fordulatszámot és feloldódott, aztán meg alig lehetett lelőni őket, ment a rajcsűr, az egymás szájából kiveszem a botot, rohangáltak, pancsiztak (főleg Norris, Egot továbbra sem lehet rávenni), a kis szeleburdik fel is löktek mindenkit, akik az utukba kerültek. Sajnos csak mobilos felvételek vannak, de a lényeg átjön ezeken is. Ego nagyon menő fekete nyakörvben, fehér mellkassal, Norris divatos hámban...amúgy tényleg, mint két tojás.