A múlt héten félévesek lettünk, úgyhogy elmentünk a dokihoz egy kisgenerálra, hogy minden rendben megy-e sicher, ami biztos. Meg lett dicsérve, hogy milyen jó kiállású, mind a 9,1 kg-jával, a karmok szép rendben ápolva (faragjuk is éppen eleget minden héten), ellenben a nyomokban dupla fogsor sajnos már nem tejfog állomány, a végleges sikeredett így, ez már ilyen marad. Fogszabályzásra nem fogunk költeni (mint ahogy egyetemi alapot sem nyitunk neki, egyelőre az oviban is csak fogyatékoskodik, a suli még csak távoli álomkép), a szája úgyis szépen eltakarja, aztán reméljük nagyobb baj a későbbiekben sem lesz belőle. A kaki állagára majd oda kell figyelni, de ugye most álltunk át nemrég két étkezésre, és a korábbi gyógyszer hatása is már kiürülhetett a szervezetéből, hogy arról ne is szóljak, hogy mennyi mindent felnyal az utcán, szóval még nincs ok a pánikra.

Ma végre ragyogó napsütésre ébredtünk és két hét kihagyás után eljutottunk az oviba is. Kiscsoportos foglalkozás volt, összesen négyen voltunk, abból kettő újonc. Sajnos, ahogy azt sejteni lehetett Ego volt a legkisebb, így az elején nem volt kérdéses, hogy ki lesz a kergetőző sor elején. Viszont mióta itthon újra leraktuk a szőnyeget, mert már nem tartunk a balesetektől, sokat fejlődött a kutya irányváltási technikája. Eddig ugye kitámasztásnál simán továbbcsúszott a parkettán, vagy a kövön (és a kis hordó testét a gravitáció is nagyon könnyen legyőzte), de most a szőnyegen be tud tapadni és olyan bepörgött köröket szokott lezavarni egy képzeletbeli akadálypályán, hogy a végén már a seggén veszi a levegőt. Ezt a képességét (nem a segges levegővétel, hanem a cikkcakkolás) immár a gyakorlatban is tudta hasznosítani, a hosszabb lábú kutyák elől pillanatok alatt el tudott tűnni egy hirtelen irányváltással. Jó húsz perces fárasztás után pedig ellentámadásba is lendült, ez idő alatt fel tudta mérni a többiek gyengeségét és simán földre vitte a nála kétszer nagyobb pajtásokat, sőt lent is tudta tartatni őket. Nagyon rafkós kis kutyánk van, épp csak az egyes szintű logikai játék fog ki rajta, meg hogy hallgasson a nevére, de a részletekben most ne vesszünk el.

A másik kriptonitja a nedves fű. Ilyenkor hiába megyünk le kakálni, egyszerűen képtelen rávenni magát, hogy kinyomja magából a kis hurkákat. A pisi simán megy, de onnantól, hogy harmatos a szőnyeg a lába alatt valami átvált az agyában és kizárólag az 1000 méteres körzetben fellelhető összes faág és bot kiszagolásra áll át a szoftver és mire nagy nehezen kikönyörgöd az ágat a szájából, már talált is egy másikat. És ezzel végtelen ciklusba érünk, mert ha valami eltereli a figyelmét, legyen az egy bot, egy másik kutya, egy eddig ismeretlen madárhang (nagy ornitológus lesz belőle, az fix), a szél zúgása, a fű  susogása, akkor már képtelen arra koncentrálni, hogy kakálni jöttünk le elsősorban, nem a friss levegő miatt és akkor már veszett fejsze nyele a projekt. Akár indulhatunk is hazafelé, mert a környezeti elemeket nehéz kizárni, de ha nagyon nagy szerencsénk van, akkor az utolsó két sarkon azért csak sikerül a küldetés és néhány dekával könnyebben megyünk fel a harmadikra.