Pajtik, leteszem a nyakörvemet, a gazdik már megint túrázni vittek. Egyik héten délen vagyunk, a másikon északon, nekem meg arra sincs időm, hogy rendesen szétterülve áthortyogjam a napot. Szóval 4 napos hosszú hétvégére mentünk Szuhára. A Mátrában van és konkrétan egy utca az egész település és teli van kollégákkal, minden háznál van legalább egy kutyus, akik persze jól megugattak, de tuti, hogy csak a menő hámomra voltak féltékenyek, velem mi bajuk lenne, nem is ismernek...Egy naaaaagy lejtős, füves udvar tetején volt a szállásunk, de sajnos nem volt bezárva a kapu, így nem rohangálhattam szabadon, csak szigorúan pórázon, de így is végig szagolhattam mindent és megint láttam szarvaskakát, de szarvast egy darabot sem. Szerintem nem is léteznek, bár éjszaka megint fura hangok jöttek be az ablakon, ráadásul a padlásra meg pelék költöztek, úgyhogy hála az égnek most nem csak az én zajongásomra keltek fel az éjszaka közepén. Az első napon még nagyban lustálkodtunk, fárasztó volt az utazás is, meg ugye meg kellett szokni az új helyet is, de még egy teljes napig csak a miénk volt a ház, a többi vendég csak később érkezett. Képzeljétek, megengedték gazdiék, hogy velük alhassak az ágyban este. Képzelhetitek mennyire bújós lettem, bár egyesek szerint inkább túróckodtam, de ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom. Ki ne találjuk már, hogy egy 200*200-as ágyon valaki nem fér el pont miattam! Ugyan kérlek!

Tudtam volna négy napig csinálni mindezt, de másnapra már túra volt beszervezve. A Morgó gödörhöz mentünk, a gödör részét még értem, de morogni nem morgott, az fix. Reggel megkajáltunk, egy picit rápihentünk, aztán nekilendültünk. És csak mentünk, és mentünk, és mentünk. Már jó ideje caplattunk, de még a települést sem sikerült elhagynunk, a 243-as szám alól kellett kisétálnunk az egyesig, hogy megpillantsuk a településtáblát, közben mindenki ugatott, tiszta idegbeteg itt mindenki vidéken. Amikor már azt hittem, hogy na végre, hátunk mögött hagytuk Szuhát, akkor egy még hosszabb, még unalmasabb rész következett. Sehol egy bot, galambok, vagy valami külső inger, csak a horizonton eltűnő kopár pusztaság. Ennél az is izgalmasabb lett volna, ha nézem a mosógép forgódobját, amíg ki nem taccsolok. Egy örökkévalóság után végre elértünk a célhoz, ahol persze elsőre rossz felé kanyarodtunk az erdőben, így 20 percet totál random irányba tettünk meg, miközben rögtön az elején kellett volna a balos helyett jobbost venni és konkrétan 20 méterre lett volna a célállomás. Tipikus, ezek ketten állandóan eltévednek. Mentségükre szóljon, hogy ne,m volt semmilyen turistajelzés, vagy tábla, hogy hahó szerencsétlen, ne arra menj. Nagy nehezen meg lett végre a gödör, nagyon kalandos volt lemenni és még kalandosabb fel, mert olyan meredek volt a bejárat, hogy a kétlábúak is körülményesen tudták leküzdeni, de ráadásul a majdnem 13 kilós popómat is le és fel kellett juttatni ugyanezen az útvonalon. Én csak néztem értelmesen a hámomban, ennyivel tudtam érdemben hozzájárulni, pakoltak jobbra-balra, mint egy szatyor krumplit. Lent már sokkal izgisebb volt, mindenfelé avar, lehetett zörgősen szaladgálni benne, meg mindent összevissza pisilni, hogy a később érkező kutyák tudják, hogy én vagyok a főnök.

Hazafelé megálltunk kajálni, én is kifújhattam magam az étterem teraszán, volt néhány suttyó vendég is sokmilliós verdákkal, akik az utolsó 10 forintig kiszámolták a számla végét (gondolom emiatt lehet ilyen drága autójuk), de végül eljött a pillanat, hogy vissza kellett indulnunk. Lehet váratlanul ér mindenkit, de pont ugyan olyan unalmas volt a visszaút is, nem húztak fel közben vidámparkot, kutyafuttatót, és a háttérdíszlet is pont ugyan olyan uncsi volt, a csupasz tarlókkal együtt. Cserébe kutyául elfáradtam a végére, úgyhogy büntiből már cipeltettem magam gazdiékkal, majd legközelebb kétszer is meggondolják, hogy mennyit sétáltatnak. Na a végére nekik sem volt  őszinte a mosolyuk, ráadásul visszafelé már hegynek felfelé kellett kutyagolnunk, baromi messze volt a 243-as házszám. Örültem, hogy végre lerogyhattam az ágyra, nem kellett sokáig ringatni, akkorát aludtam, mint ide Lacháza. ÁLLÍTÓLAG mást már annyira nem hagytam pihenni, de tagadok és ködösítek.

Folyt. köv.