Múlt héten engem is beoltottak, úgyhogy pont úgy éreztem magam, mint Ego, kutyául. Csak ő szó szerint, én meg képletesen. Három napig minden bajom volt, oviba se tudtam elmenni Egoékkal, az alvás sem igazán ment és elég morcos voltam a bekapkodott gyógyszerek ellenére, de aztán szép lassan helyrejöttem. 

Szóval ott tartunk, hogy esténként már mindennemű nyafi nélkül megy az elalvás, amint lekapcsoljuk a lámpákat a főnök megy a helyére, kényelmesen elhelyezkedik, aztán alszik is reggelig. Azt nem állítanám, hogy sokáig, fél 6 körül továbbra is kipattan a szeme, legjobb esetben még egy fél órát tudunk nyerni, de amikor már a második körre jön, akkor nincs mese, ki kell menni hozzá és pont nem érdekli, hogy szombat, vagy vasárnap reggel van történetesen. Ezen a részén még dolgoznunk kell, mert nem lenne egészséges, ha mindez addig tartana, amíg gyerek nem lesz, mert mellette már éjszakánként is fel kell kelnünk, és ahogy tudom alvás nélkül hamar kikészül az ember. Tegnap már a Duna parton sétálgattunk, potom 3 évünkbe telt rájönni, hogy hogy tudunk a legegyszerűbben odajutni, ehhez mindössze egy kutya kellett, mert kb. 200 méterre van a kutyasulitól. Azt már rögtön leszögezhetjük, hogy Egoból nem lesz mentőkutya, kb egy félszer ha belepacsált a vízbe, aztán köszönte szépen, ő inkább szaglászik tovább a szárazföldön, sokkal érdekesebbek a kavicsok, meg a faágak és még mindig jobban tolerálja, ha a szájában matatunk, ha valami inkompatibiliset nyal bele, minthogy neki vizes legyen az alváza. Az utcán meg persze mindenki olvadozik, hogy milyen aranyos, bájos, cuki, meg ilyenek (a kutya gyárilag csak így tud nézni, meg sem kell erőltetnie magát), persze azt senki nem látja, amikor kezelhetetlen tinédzser üzemmódba kapcsol és rosszalkodik vég nélkül. Nagy mázlija, hogy mi is borzasztóan szeretjük, nem is lehet sokáig haragudni rá, csak hirtelen felindulásból.

Ma már ovinap volt, jó volt az idő, én sem voltam dögrováson, úgyhogy mehettünk játszani a pajtikkal. Ilyenkor mindig felemás a délelőtt, mert óvatossági alapon ilyenkor továbbra sem kap reggelit, nehogy kitaccsoljon a nagy ugrabugrában, másrészt viszont amikor már látja, hogy merre is megyünk, már be van sózva. Nagyon sokan voltunk ma is, új arcok is jöttek, de bevált csapaton ne változtass alapon, megint az első körben megismert kiskutyákkal nyomták a köröket, amíg tüdőből futotta. Az újak próbáltak beilleszkedni, a kisebb tereptárgyakon megy a jutalomfalattal motiválás, persze Ego mindig a légtérben ólálkodik, hátha lesz valami lepattanó, egy ügyetlen, vagy félénk kiskutya baromi könnyen el tudja ám ejteni a pici falatokat és akkor ott terem porszívó kapitány és ukkmukkfukk már el is tűnt, ott sem volt soha. Aztán persze 30 perc után elfogy az üzemanyag, belassul, mint az idő a postán sorban állva, jóval kimértebben kezd el cirkálni. Aztán 5 perc alatt feltöltődnek az energiacellák és kezdődik minden elölről. Mondjuk nem is kell ringatni itthon, a nap jelentős részében belülről nézi a szemhéját, csak kajálni kel fel, vagy ha ürítenie kell.