Elvesztettük az utolsó védőbástyáinkat is. A kanapéval kezdődött. Meguntuk, hogy a seggünk csak attól lapos, hogy állandóan a földön ülünk a kutyával. Úgyhogy szép csendben visszaköltöztünk a kanapéra, aminek eredményeképpen Ego elkezdett bárpultost játszani és folyamatosan ott állt két lábon a kanapé mellett és minden is érdekes volt. Bármi, amit ételnek vélt, hogy nyomkodjuk a telefont, hogy levegőt veszünk, betakarózunk, mindegy, csak közel tudja nyomni a kis arcát hozzánk. A vége persze az lett, hogy felvettük magunk mellé, mert marhára bánatosan tud nézni, úgyhogy volt egy közös szundi az új területen, aztán már közös tévézés, mifene. De szigorúan csak akkor van felvéve, ha mi is akarjuk és folyamatosan fel és le pakoljuk, mert az ugrálás nem tesz jót neki. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne tudna már most helyből akkorát ugrani, hogy simán felpattan mellénk, de meghagy minket abban a tudatban, hogy mi irányítunk. Mostanában a két evéssel rászokott a gyakori fingorászásra, vannak néma gyilkosok és hangosak is, az egyetlen közös pont, hogy leolvad tőle az arcod, ráadásul az új jutifalattól szintet lépett a szagösszetétel a teljes nukleáris megsemmisülés irányába. Ha meg éppen megy a délutáni szundi valamelyik gazdival, akkor pillanatok alatt összejön a holland kemence figura (ha nem tudod mi az a google a barátod), és jaj annak, aki a takarót fellibbenti.

A második elvesztett csatánk a háló volt. Mivel ott sztenderden szőnyeg van leterítve nem engedtük be, egyszer korán reggel sajnos félkómásan bepisilt, mert azt se tudta szerencsétlen hol van, azóta próbáltuk távol tartani, legyen valamiféle magánéletünk is. Az utóbbi időben már néha berambózott, mert szereti a szőnyeget a kis teste alatt és rájött, hogy mind a fotel, mind a puff alá kényelmesen befér és nem is érjük el rendesen, így rendszeresen bevette magát a rókalyukba. Aztán a hétvégén kísérleti eljárásba kezdtünk. Mivel meguntuk, hogy minden áldott nap 5 és 5:30 között már megy a nyafi a rácsnál, így lefekvés után nyitva hagytuk este a rácsot. Így amikor a főnök reggel felkelt, nem hisztivel kezdett, hanem óvatosan besétált a hálóba, ahol várta a másik ágya. Oda lefeküdt, Tina megvakargatta egy kicsit és már aludt is tovább. Szombaton 9:30-ig aludtunk, érted KILENCHARMINCIG?! Soha nem aludtunk még ilyen sokáig kutya nélkül sem, lehet, hogy egy leheletnyit ki vagyunk merülve. Úgy érzem simán megérte ezt a kisebb csatát feladni egy nagyobb háborús siker eléréséért. Ez csak szigorúan hétvégei protokoll lesz, hétköznap úgyis korán kelünk, de már kezdtünk kikészülni a hétvégi hajnali keléstől, értem én, hogy majd a gyerekkel sokkal rosszabb lesz, de ez akkor is durva.